#coming out

Coming outolt a PM egyik önkormányzati képviselője
 

Coming outolt a PM egyik önkormányzati képviselője

„Nem félek, és ezért merek kiállni elétek azzal, hogy meleg vagyok” – írta blogján Barabás Richárd, a Párbeszéd Magyarországért politikusa, XI. kerületi önkormányzati képviselő. A 28 éves, színész végzettségű Barabás Richárd ezzel csatlakozott azon magyar politikusok egyelőre nagyon apró táborához, akik felvállalták, hogy a saját nemükhöz vonzódnak. És felvállalták azt is, hogy nincs ezzel semmi baj, nincs okuk sem szégyenkezni, sem félni.

hvg.hu hvg.hu

 

"Szeretnék családot" – egy meleg lelkész vallomása II.

Kincses Marcell ifjúsági lelkész volt, de 27 évesen fel kellett adni a hivatását, mert úgy döntött: felvállalja homoszexualitását. Marcell nagyon sokáig harcolt a felismerés ellen, ördögi kísértésként élte meg, de egy nap rájött, hogy ez a szíve mélyén ott van, és nem tud lelki vezető maradni. Most a hvg.hu-nak mesélt nyíltan a sokáig tartó bűntudatról, félelemtől átitatott életéről és arról, hogy miként fér össze lelkében a hit és a melegség. 2. rész.

Kazimir Annamari Kazimir Annamari


Coming outolt a brit kormány egyik minisztere
 

Coming outolt a brit kormány egyik minisztere

Bensőséges hangú közleményben jelentette be a brit kormány Skóciáért felelős minisztere, hogy meleg. Az 53 éves David Mundell azt írta, hogy még politikusi munkájánál is keményebb kihívás volt előlépnie. Megértette ugyanakkor, hogy a magánéletében is csak akkor lehet boldog, ha a nyilvánosság előtt is felvállalja önmagát - fogalmazott.

hvg.hu hvg.hu



 

"Céda módjára fürdőruhára vetkezem"

Van, aki szenvedélybetegségéről vall pedagógusok zárt Facebook-csoportjában, valaki kijelenti, hogy a Nemzeti Pedagógus Kar által előírni kívánt dress code csak gumicsont, de találunk olyat is, aki beismeri: ő bizony nem átall tornacipőben tanítani Babitsot. Sőt, olyan tanár is jelentkezett, aki töredelmesen bevallja, hogy olykor kételkedik, amivel nem felel meg a szilárd értékrend etikai követelményének.

hvg.hu hvg.hu

Kulka: „Ha nincs Kerényi, én sem vagyok meleg”
 

Kulka: „Ha nincs Kerényi, én sem vagyok meleg”

A színész a Budapest Pride apropóján beszélt arról, hogy bár magánügyének tartaná a szexuális vonzalmait, Kerényi Imre buzilobbis beszéde miatt kötelességének érezte a coming out-ot, és hogy képviselje azok jogait, akik erre képtelenek.

hvg.hu hvg.hu

 

"Imádkoztam Istenhez, hogy ez múljon el"

Kincses Marcell ifjúsági lelkész volt, de 27 évesen fel kellett adni a hivatását, mert úgy döntött: felvállalja homoszexualitását. Marcell nagyon sokáig harcolt a felismerés ellen, ördögi kísértésként élte meg, de egy nap rájött, hogy ez a szíve mélyén ott van, és nem tud lelki vezető maradni. Most a hvg.hu-nak mesélt nyíltan a sokáig tartó bűntudatról, félelemtől átitatott életéről és arról, hogy miként fér össze lelkében a hit és a melegség. 1. rész:

Kazimir Annamari Kazimir Annamari




Coming outolt a spanyolok szépségkirálynője
 

Coming outolt a spanyolok szépségkirálynője

Az Instagramon jelentette be, hogy a saját neméhez vonzódik a korábbi spanyol szépségkirálynő. Patricia Yurena egy olyan fotót tett közzé, amelyen intim helyzetben látható énekesnő barátnőjével, Vanesa Cortessel.

hvg.hu hvg.hu



 

"Elfogadlak, de kerüljük a témát" - coming out a középiskolában

Bogi és Jozi idén először jelentkezett a Pride-ra önkéntesnek. Mindkét lány 17 éves, középiskolás és meleg - mégis teljesen más a történetük. Más életkorban jöttek rá, hogy a lányokhoz vonzódnak, más a családi hátterük, végül más a helyzet a suliban is, a Pride-on azonban nincs különbség kettejük közt.

Bodnár Zsolt Bodnár Zsolt




Coming outolt egy híres olasz filmrendező
 

Coming outolt egy híres olasz filmrendező

A nyilvánosság előtt is felvállalta másságát egy Arany Oroszlán-díjas olasz filmrendező. Gianni Amelio idős homoszexuálisokról szóló dokumentumfilmjét a február 6-án kezdődő Berlini Nemzetközi Filmfesztiválon mutatják be.

MTI MTI